Az itt látható tárgyak nem csak megtekintésre invitálnak, a táblákat ki is lehet venni és forgatni. A táblák az 1918 és 1920 közötti munkajogi újításokat mutatják be.

Az első világháború vége felé a bérmunkások munka-és életkörülményei a textiliparban, a téglagyárakban és sok más gyárban többnyire elviselhetetlenek voltak: gyakoriak voltak a hosszú, 12 órás munkanapok, a törvény által előírt szabadságokat nem tartották be, elbocsátások bármikor előfordulhattak. A gyermekmunka hivatalosan tiltott volt, sok család számára a túléléshez mégis elengedhetetlennek számított.

1918-ban a törvény még mindig előírta, hogy a nők szülés után rövid időn belül visszatérjenek a munkába. Betegség esetén nem járt bér, s az elbocsátás sem volt kizárt.

Bár a munkásmozgalom sokat elért a 19. század végén, az első világháború alatt a munkakörülmények ismét drasztikusan romlottak. A háború vége felé sokan fellázadtak: Éhséglázadások, tüntetések és sztrájkok jellemezték az 1918-as év elejét. Sokan nemcsak a háború befejezését követelték, hanem a politikában való részvételt, valamint a munka- és életkörülmények javítását is.

A Köztársaság első kormánya elérkezettnek látta az időt, hogy reagáljon a munkások követeléseire. Az 1919-es választások után a Szociáldemokrata Munkáspárt a Keresztényszociális Párttal együtt fontos reformokat hajtott végre az élet- és munkakörülmények javításának érdekében.

Számos követelést iktattak törvénybe: Fontos vívmánynak számított a nyolcórás munkanap bevezetése. Ismét betiltották a gyermekmunkát 12 éves kor alatt, lehetővé tették a munkanélküliségi biztosítást, illetve garantálták a szabadságra való jogosultságot. Ezenfelül a nők számára egy hathetes úgynevezett anyasági védelmet állapítottak meg.
Tárgyalásokat folytattak a kollektívszerződésekre vonatkozóan is. Ezek egyértelmű minimálbéreket garantáltak. A vitrin jobb oldalán látható egy minta a kollektívszerződésre.

A munkások védelmére vonatkozó reformok az újonnan alakult Első Köztársaság fontos vívmányai voltak.